Roncskornél egy zseniális gitáros itthonról, bár én speciel nagyon utálom mert neki van egy jazzmastere, nekem nincs. Ami fontosabb, hogy egy Chromlap nevű underground magazinban írt egy csomót arról, hogyan vették fel az első albumukat. Szerintem sokat lehet tanulni, hogy csináld magad stílusban is neki lehet vágni a popszakmának, így kértem tőle engedélyt, hogy itt is megjelenhessen ez a cikk:
Egyik állandó szekciója a ch'Romlapnak a borzasztó frappánsan elnevezett Effektmitholhogyan rovat. Kéthavonta végigrágjuk magunkat egy-egy lemezen, hogyan is lehet annak hangzását reprodukálni, lenyúlni, plagizálni, ill. májerkodni vele. Első felvonásban a Roncsipar lemezeken megyek végig - már csak azért is, mert ez nagyon egybevág kicsiny zenekarom alapelképzelésével: ha ezt mi meg tudtuk csinálni, miért ne tudnád akár Te is? :) Másfelől, legalább így nyíltabban be tudok szólni a magukat experimentál/sludge/ambient/dream/poszt rokkmetálnak beállító zenekar-elitnek, akikre stílus-meghatározásként amúgy 1000x jobban illene a "Zorán delaypedállal" vagy a "Pantera tribűt Pearl Jam beütéssel". Ez van, bunkó vagyok meg figyelem/szeretet-hiányos. Brühühü-fúj-fúj-leveleket várom a szerkesztőségbe.
Tehát, akkor vegyük is csak át mink van. Antimonumentum. Alaprecept:
egy dobgép, csak hogy otthon is lehessen csinálni a szobádban; egy Fender Jazzmaster gitár; egy Craftsman hyperkóreai űberbasszus, és egy rakat szintisáv.
Gitárok. Az én felfogásom szerint vannak lánygitárok és fiúgitárok. És most nem a gitár színére, ill. tulajdonosára gondolok, hanem a húrlábnál lévő pickupra. Ha humbucker, avagy 'kettő van belőle', akkor fiúgitárod van. Ha pedig single-coil, ami vékonyabb mint a humbucker, akkor egy lánygitár boldog tulajdonosa vagy. Az iparos Jazzmasterem történetesen lánygitár: tisztán szép, dús, gömbölyded hangja van, betorzítva meg káosz, zaj, fejetlenség. Kevésbé passzol metálhoz, de ha bőgőnehéz zenét szeretnél játszani, akkor nagyobb teret ad hosszúnyakú társának kibontakozni, mint a konkrétabb hangú, izmosabb fiúgitár barátkája.
Bőgők. Craftsman. Olcsó, ár/érték aránya megfelelő, igaz rá kell kapcsolni egy fél platós ifányi torzítást, hogy megszólaljon valahogy de hát valamit valamiért, ugye.
Dobgép. Leggyagyibb FruityLoops szekvencer. Kb ez is hallatszik, nem is nyúltunk bele ezen a lemezen. Kellett volna, de most már ilyen lett, így az őszinte.
Szintik. FruityLoops alapok, megint. Leggyakrabban SimSynth, nagy-néha pedig Sytrius. Előbbit a gyenge hangszíne (!) miatt kedveltünk: még hangosra kitekerve is erőtlenül, a háttérben szól. Ez elsőre negatívumként hathat, de pont emiatt bele lehet vele kontárkodni az összhangzatba oly módon, amit kicsit neccesebb lenne megoldani egy telt, gazdag hangszínű Moog IK Superszinti VSTi Ultra Edition+ pakkal.
Egy kis összhangzattan. Nem, nem, nem kell megijedni, nem lesz bonyolult. Ha káoszzenét írsz, vagy csak szereted a sok sávot egymás hegyén hátán, két dologhoz lehet tartani magad: 1-1 bőgő-gitár ritkán üti egymást, de a szintikkel könnyebb kásatengert csinálni, akár ha csak ártatlan egyszerű kis színezésekről van szó. Általában illik rá figyelni, hogy a szinti: vagy a gitár fölött legyen legalább egy oktávval, vagy a bőgő alatt - ha van még odalenn hely - de ha már annyira beleélted magad, és a gitár magasságába raktad, akkor tehetsz úgy, mint mi szoktunk:
1. Panorámázol. Nuendóul meg Cubaseül így rövidítik: pan. Szólhat vmi középen, akkor van hely a két szélén, és akkor a cintányérokhoz kerül. Érdemes a gitárokat kirakni és a szintit meghagyni középen.
2. EQzol. Jó ha van egy spektrográfod, hogy megnézd hol van neki hely, de még jobb ha csak fülre belövöd és a már belőtt gitárhangzásra ráilleszted, magasak/ mélyek/mikor-mi kiemelésével.
Ha ritka türelmes állatfaj vagy, és szeretnél súlyos dolgokat össze-hozni, amik papíron is jól mutatnak, akár 10 különböző hangszínt is összekovácsolhatsz egy oktávon belülre. Mindenféle különösebb EQzás nélkül jól mennek egymásra: torz, bridge pickup állású gitárok; tiszta, neck pickup állású gitárok; fa hangszerek (fúvós); rezes hangszerek; vmi búgós szinti pad; vmi sziszegős szinti pad, és, ha jók voltak az alaphangszíned, még EQ sem kellett. Hoppáhoppá. De hogy ezt már jegyeztük, térjünk csak vissza a lemezhez.
A legtöbb szekvencer hangszínt saját magam kotyvasztottam a SimSynth háromoszcillátoros szintijével. Ha zajosat vagy analógosat akartam, hozzácsaptam egy fehérzaj generátort, ami egész pofás kis hangokat adott ki. (Ld: fúróhangok a Százas Szögekben) Ha tiszta hangszínt akartam, és el akartam kerülni a mulatós-MIDI hangzást, rádobtam egy kórust is, ami amúgy szerintem a leghasznosabb effekt egy magamfajta portékájában.
A Sytriusban hálaistennek nincsenek mulatós - lagzis - cukrászdazene jellegű hangszínek, úgyhogy azokba nem is igen kellett belenyúlni. Aranyos trükk volt a spektrografikus manipuláció is. Ma már ezt nagyon másképp csinálnám, de ha meghallgatjátok a kellögeM végét, egy spektrográffal, az én kezem írásával olvashatjátok a hang-képben: MEGÖLLEK! Aranyos, nemde? Ilyet a Frúti BeepMap nevezetű, szintén beépített programjával tudsz csinálni. Csinálsz egy képet, betöltöd, és lefordítja neked hangra aszerint, hogy a kép X tengelye az időt, az Y pedig a frekvenciát jelöli. Abba nem mennék bele, pontosan hogy
működik, de hogy emberi hangot kapj, érdemes rátenni egy-két reverbet, illetve valami nagy feedbackel rendelkező, alacsony jelkimenetelű delay is jót tesz a dolognak.
Ennyit a szintiről, következzenek a gitárok. Ugye, ahol torzítva fogtam akkordokat, ott az kétszer van feljátszva egyszerre, mert úgy szokás. Remélem ez nem újdonság senkinek. A kisvasút a következőképp nézett ki: gitár -> Crowther Audio Hotcake (ő egy mezei distortion és nagyon mocskos) -> Boss HM-2 (japán, overdrive, főleg ő volt használva) -> Boss RV-2 (eredetileg reverb, de a delay funkciót alacsony jelszinttel jobban szerették a roncsriffek) -> Electro-Harmonix Small Stone (phaser, amit Poet Over Viennától vettem meg...halló, köszi Poet Over Vienna!) -> Boss DF-2 (harmadik distortion, ami ugyanaz mint a DS-2, csak be tudja a gitárt sipogtatni, de ezt a funkciót még két lemezig nem használtam) -> Bedrock 100W csöves fej, jó fél órás melegedés után. Ládánk nagyon jó volt: csak szintire lett kitalálva. Többek között erre fogjuk rá, miért szól szarul ez a lemez, de ez csak azért van mert mi ilyen kis kényelmesek vagyunk.
Szóval. Egy phaser és egy delay meg háromféle torzítás. Na abból meg minek annyi. Játszani. Ha kétszer veszed fel ugyanis a ritmusokat, nagyon meg tudja dobni a dolgot, ha egyik ilyen-másik olyan. Sajnos ezzel itt még relatíve keveset kísérleteztünk, de az Éhlélek az egyik jobban sikerült példája a dolognak. Aki próbálta már a muszkarint,
talán ismerős lehet az érzés a Logikai Érzelem-Terminál bizonyos helyein: egy olyan apró disszonáns szólórész, ami kívánná magának az éles torzítást: helyette tompítsd csak be egy leheletnyi fuzzal, máris kész a légyölő szinesztézia. Mint később kiderült, a Disembowelmenttől
nyúltam le az ötletet. Tegyétek ti is! Jó kis buli, és még nagyon sok felfedeznivaló van a technikában. Sok lemezt hallgattam már hegyezett füllel, de rajtuk és rajtunk kívül nem vágom, hogy más is alkalmazott volna ilyet.
Dávid kisvasútja az enyémnél bátrabb és egyszerűbb volt: egy HM-2 a bőgőre, ami meg egy Behringer erősítőszimulátorban végződik és csumi, ment a cucc vonalból. Sajnos ezt is megsínylette kicsit az anyag, révén durván gyenge hangú lett a bőgő, de a Lüktetésen is ugyanígy
volt csinálva, csak jobban ki lett keverve. Ilyenek is számítanak, bizony.
Ének. Suttogós-beszéd, nem torzítva, de túlvezérelve. Nyersen ezek ritka hülyén szólnak, ezért gondolom meg mindig kétszer, kinek adom oda a sávokat remixügyileg. Lényeg a túlvezérlés: kb ennyi varázs elegendő hogy a űberdárk susmorgásból valami tűrhetőbbet is ki lehessen hozni. A tűrhető alatt most a tényleges sávokat értem, amit
hallasz.. Azt hallanád, milyenek voltak eredetileg, fú!
Aztán volt a bő egyméteres PVC cső is, amiből kamudidzseridut csináltunk. Az ötlet Long Pig Dávidé volt: szájhoztart, belehümmög, hogy rendesen beleremeghessen a cső, gépen végül megprocesszál: vocoderrel és EQval. A nem túl triviális ötlet meglepően hasonló hangzást adott a cuccnak mint ausztrál rokonkája. Aki kíváncsi rá, hallgassa meg a nagyon mély szintiszerű cuccot a Tudok-e? c. számunkban úgy 4:10-4:25 körül.
Körülbelül ennyi kellett az Antimonumentumnak, hogy megkapja sajátos hangzásvilágát, és ahhoz képest, hogy amúgy egy meglehetősen gyenge lemez, legalább nem szól úgy, mint a hatszázadik tucatexperimentál gitárlemez, avagy Rezsőke ismét lőtt magának egy delayes multieffektet a búcsúban.
Végül pedig egy kicsike trükk, amit a doboknál alkalmaztam: visszafelé lejátszott pergőnek, ha egyedül szólal meg, cintányér hangja van, viszont ha utána egyből odarakod az eredeti hangmintát, az agy jobban érzékeli igazi természetét, és rak egy izgi csavart a zene lüktetésébe. Ha már itt tartunk, következő számunkban a Lüktetés c.
lemezünkről lesz szó. Házi feladatként pedig írjatok jobb számokat, mint az új Pelican! A házifeladat kötelező (!!) függetlenül attól, tudsz-e hangszeren játszani! (ld: előbb említett zenekardobos) Aki nem csinálja meg, azt felkeresem és végighallgattatom vele azt, meg még mellé az új Scott Kelly szólólemezt is!!!
Kommentek
Nincs még komment.